Egy Név, akiről mindenki hallott.
Akit vagy szeret, vagy gyűlöl, de ismeri.
Ő is szeretett, gyűlölt, lázadt. Sokat.
És írt. Maradandót.
Újágcikkeket és verseket.
Sok baj volt akkortájt.
Aztán közel száz évvel ezelőtt utolérte a végzete.
És most a novelláiból megpróbálom kiszedni Őt. Amilyennek a versei alapján képzelem.

az önsajnáló, ironikus különutas

"Nagyszerű ország ez.....gyürkőzünk, tolakodunk, neveletlenkedünk, hazudunk, s nem dolgozunk. Én például megcsinálom az utam szépen a célig. Egy szegény úri fiú, aki szeret kényelmesen élni...mi lehetne más, mint képviselő?.....Még a kimívelt svihákságra sem lehet építeni itt. Kezdenek szorongatni a hitelezők. No még csak ez kellett. A kiadóm rám üzent, hogy többet is írhatnék a lapba. Írni. Ezt kellett megérnem!..." 

a mindig elvágyó, végül is visszaszálló

"Átrobogtunk a magyar határon. Az első magyar szót a magyar kalauztól hallottam....A jegyem kérte az atyafi....És sírtam uram, mikor magyar földre értem....Örömömben sírtam."

a kizsákmányolásészlelő újságíró

"Weisner Rudolf vette meg a szép darab földet, s nagyon boldog volt. Csak éppen az ő domíniuma volt síkság. A birtokot hegyek kerítették be.......lelke kész prédája lehetett itt a romantikának. Egészen március végéig.....
Wiesner úr elhatározta, hogy ő kultúrállapotot teremt ebben a vad világban....Nevelni kell őket. Be kell közéjük vinni a szelidítő és nevelő magyar kultúrát....
Egy hét múlva kigyulladt a kastély....
Azóta mindent elfelejtett, amivel idejött közénk új földesúrnak....Durván, zsarnokosan kihasználja a népet, s emiatt iszonyú nagy a tekintélye."

" Mágnás-történet, kuruc-történet, hazafias történet. Ez a Borz báró valaki volt: talán szobra is van már neki...
Annyira személyesítője a magyar úri szabadságharcosnak, hogy csoda...
... a kitűnő hazafit láncra verte a bécsi önkény....
Borz báró meglehetősen jól érezte magát a börtönben. Igaz, hogy csak három szobája volt, és vadászni sem lehetett...."

a sion-hegyi alattvaló

"-Mióta a fia felakasztotta magát... Azóta. Nem akartam eltemetni a fiút, minthogy istentelenül halt meg. Két tehenet ígért Krec Von. Mégsem temettem el. De hiába magyarázgattam neki a törvényt. Templomba sem jár azóta."

"-Megesküdtem édesanyámnak, hogy pap leszek....
-Nem leszek szerzetes. Én meg akarok házasodni.....
-Fiúk én kimaradok az osztályból....
Most már igazi Antoniusz volt. Nagyon elegáns reverendája parfümöt lehelt. Kegyesen, és leereszkedve beszélt velünk...
-Kívánom nektek, hogy titeket is úgy szeressenek az asszonyok, mint engem."

a háromnapos börtöntöltelék

"Én úgy kerültem volt bele (a cellába- a szerk.), hogy Krisztus méltóságos és nagyságos szolgái kicsit módosítottak egy krisztusi doktrinát. Én megdobtam õket kemény szavak kövével, s õk rabkenyérrel dobtak engem vissza. Szolgálják jövõre is híven és békében a Mestert. Valóban én nem haragszom reájuk.

Áldassék végül a vörös nõi pongyola. Az arcot egyszer sem láttam. Polgári udvar feküdt az ablakom alatt. Ez a vörös pongyola s egy csengõ nõi hang, tették elõttem leggyakrabban kívánatossá a külsõ világot."

a lázadó

"Szegény Kutnoky Péter ugyanis, aki nem kedvelte erősebben az asszonyoikat, mint más egészséges férfiú, nagyon megjárta..... Így szakadt először is Amália a nyakába... Flóri pedig formás, szép arcú oláh leány volt, akit Amália fogadott fel cselédnek....
..ő szült szép gyermekeket Kutnokynak..
.. Lenke egészen városi leány volt, börével, ruhájával, nevetésével, mozdulataival, finom, fiatal, úri cseléd.....
Még folyt az asszonyharc, s Kutnoky Péter izgalom nélkül, csöndesen elindult...
-Én elmegyek, eladok én itt mindent, és elmegyek. A templomnak hagyom, a szegényeknek.. ami kis pénz bejön.
.. De ez már azután sok is volt a beszédböl, bátorságból, és leroskadt egy székre."

aki vijjog, kergetőzik, majd elbocsát

"Nem tudok, nem akarok rólad lemondani, pedig tudom te untál meg engem! Enyém vagy, enyém maradsz; mindenre esküszöm, hogy az maradsz....Azzá leszek, amivé teszel. Válassz: szolgád legyek, vagy árulód?!."

a duhaj

"..Egymás után ürítette ki a gyilkoló poharakat.... Illatfelhők csapdostak bennünket. Ujjongott az egész világ...Szoknyasuhogásra fordultam vissza. Egyfiatal nő, kipirult arccal, hajában akácvirággal, suhant el mellettünk...s félőrültem szaladtam az után az asszony után..."

a végzetes

"És megérezte Julcsa, sőt Juliette, hogy mikor volt hozzám kegyes Róthné....
-Most pedig ne kerülj a szemem elé. Hamarabb szeretek bárkit, mint téged. Az Isten áldjon meg, Endre.
..Sok találkozásom volt már az asszonnyal. De hűségesebb nőt nem láttam, mint Julcsa, sőt Julliette volt."

"Kun Marcella lehajtotta a fejét, megcsókolt, s ezt mondta:
-Most már úgyis mindegy, te akartad, én megmondtam neked.....

Vörös haj, piros-piros ajkak, fekete szemek. Addig is, amíg meghalok, ezeket látom, ezeket kell látnom. S csókolok, pedig már tudom, hogy az emberi csók egyszerű üzenetváltás, s az ember néha nagyon szomorú üzeneteket kap."

Hogy ki is Ő? Lehet találgatni!
A megfejtés pediglen itt lelhető.